Téged is várunk!

808 nő

2024-ben újra

808 NŐ Teremtő ereje

Minden jegy elkelt!

808 NŐ Teremtő ereje

Az első ilyen esemény több, mint 600 nőtársunkkal 2020.02.22-én volt. 
A korábbi eseményről 808no.hu oldalon olvashattok.

Idén az előző rendezvényhez képest tovább fogunk lépni ennek a mágikus eseménynek a céljával, és a tervezett létszámmal is. Már nem csupán az érzelmi test tisztulása és ÚJ Nővé válni tudásunk, és annak megsegítése a cél (ami nem kevés…), hanem a méhtudatosság erősítése, a szív-tér nyitása. Ezáltal pedig a szívből, szeretetből való teremteni tudásunk, amit elsősorban önmagunk és az Anyaföld gyógyulására fordítunk.

  • A 808 NŐ teremtő ereje rendezvények legfőbb céljai a következők:
  • Tisztulás a női létünk sebeiből, sérelmeiből.
  • (Kiemelten a patriarchális korszak által is generált férfiak iránti harag és fájdalom érzésektől.)
  • Illetve ezek transzformálása minket segítő erőkké.
  • A méhtudatosság erősítése, a szív-tér nyitása.
  • A bennünk élő szakrális ÚJ NŐ megszületésének a megsegítése, hogy napról – napra egyre inkább a saját életünket éljük önmagunk és a világ örömére.

808 NŐ teremtő ereje

Nem tudok róla, hogy ilyen céllal létrejövő esemény lett volna valaha is. Viszont egyre jobban hiszem, sőt, tudom, hogy ahhoz, hogy mi nők (és férfiak, hiszen „egyHAjóban” vagyunk) napról-napra egyre inkább a jelenben tudjunk lenni, elengedhetetlen, hogy tisztítsuk, illetve transzformáljuk mindazt, ami nem minket szolgál.

Ez a 8 óra már 2020-ban is egy új műfajt teremtett. Akkor is volt, és jövőre  is lesz benne előadás, meditáció, transzolás és táncolás, közös éneklés és mantrázás, bodywork, imádkozás, koncert, mindez egy nagyon tudatosan felépített térben, szertartás keretben. Rendkívüli élmény lesz, ahogy a korábbi is az volt.

Ami még fontos: ezen az eseményen a Folyondár Rendezvénytérben csak nők vesznek részt, és csak nők lesznek jelen.  Csak olyanok lesznek egy térben, akik menstruálnak, vagy valaha menstruáltak. 

Megköszönöm, ha valamilyen formában magaddal hozod ezt a dalszöveget, hogy együtt énekelhessük.

Földanya dal

Földanya, Földanya légy áldott! Földanya, Földanya áldjál meg!
Föld méhe, nők méhe, barlangok szentélye, nőiség szentsége, Földanya.
Első isten: Ősanya. Akit megszült Földanya.
Légy áldott, minden magod szent. Mert a nő a nő a kezdet.
Bennünk van az ős- sejtés. Boldogasszony ereje.
Köldökzsinórral bekötve  a Föld kellős közepébe.
Földanya, Földanya légy áldott! Földanya, Földanya áldjál meg!
Föld méhe, nők méhe, barlangok szentélye, nőiség szentsége, Földanya.

Program 2024.02.24.
12:00 - 14:00

Kapunyitás

Mivel a tervezett létszám 800 fő fölötti, (4 nőtársunk segíti a beléptetésben), és 14 órakor elkezdjük a szertartást, ezért nagyon fontos, hogy időben érkezz! (Mert ha elkezdődik a program, már nem tudsz a közös térbe bemenni, kinn fogsz maradni) Több helyen lehet étkezni, inni. (Alkohol és hús nem lesz a rendezvényen, és kérjük, hogy erre a napra ne is hozz magaddal!) Hamarosan küldjük a menü választék információit e-mailben. A rendezvényhez illő minőségi termékekkel lesznek kiállítók is. ( Iparművészeti, kézműves és egyéb szépségek lesznek láthatók és megvehetőek.)

14:00 - 15:20

I. rész

A 808-as hrtz-zel indul Elkezdjük a teret berezegni, közös hangfürdő. Köszöntés, bevezetés, közös „tér-emtés”, vagyis a teremtő tér együttes behangolása. Szertartás, amiben megszólítom az elemeket és az Égi segítőket, illetve kimondom a fő szándékot, Ülő meditáció jön, amiben megerősítjük a saját tengelyünket, majd töltjük és tisztítjuk a három fő energiaközpontot. Ezután a szív koherencia meditáció jön. A szív szava szól c. dal

15:20 - 16:00

Szünet

16:00 - 17:45

II. rész

Mindannyian elhelyezkedünk a térben dupla 8-as formában. (Mindenkivel szemben áll valaki.) Először magunkban, majd párban dolgozunk a szív-és agy kapcsolódáson. Beaktiváljuk a szív csakrát, és alkalmassá tesszük a transzformációra. Ezután egy meditációban felhozzuk azokat a sebeket, sérüléseket, egyéni és transzgenerációs traumákat, amiket itt és most képesek vagyunk átalakítani minket szolgáló erővé, bölcsességgé, átadni való tudássá. Egy meditációban elkezdjük a transzformációt, majd folytatjuk a szakrális 8-as táncban. A végén levelező meditáció – ez a regeneráció ideje lesz. Eljött a szív ideje c. dalt adjuk elő.

17:45 - 18:30

Szünet

18:30 - 20:00

III. rész

Előadás: A szakrális ÚJ NŐ születése és ragyogása – hogyan érdemes és hogyan lehet ÚJ NŐ-ként élni? – előadás, aminek a vége egyfajta fogadalom az önmagunk iránti mély elköteleződésről. Új nő kel fel című dalom Méh tisztítás, méh áldás, méh erő tudatosítása meditáció Méh áldó dal A végén a fokozódó refrént együtt énekeljük: Áldott legyen a méhem, áldott legyen az élet! Áldott legyen a méhünk, áldott legyen a létünk! Páros és interaktív gyakorlatok. Közös imádkozás az Anyaföldért, a családunkért, nő és férfi társainkért, hazánkért, hogy minél több embertársunk ébredjen, és kapja hozzá az erőt, útmutatást. Hogy minél többen és minél jobban tudjunk szeretni.

20:00 - 20:40

Szünet

20:40 - 22:00

IV. rész

Zene és közös éneklés, (mantrázás), bodywork, ünneplés és öröm-tánc. A zenészek: Kovács Sára Dizna (ő volt az első alkalommal is 2020.02.22-én), + Szirtes Edina Mókus. A végén a Szeretem magam - mantra közösen énekelve, majd a végén ezt kisugározzuk először azon ismerőseinknek, akikről tudjuk, hogy különösen jól jönne nekik a szeretet, majd a nagy közös térbe – ez az utolsó – rövid- meditáció Zárókör Leengedjük a talpainkból a földbe, amit nem viszünk magunkkal, és még egyszer felfényesítjük az aurát.

Nap
:
óra
:
perc
:
mp

Dátum: 2024.02.24

Helyszín: Folyondár Vasas Sport és Táncközpont

808 jegy elkelt!

808 NŐ Teremtő ereje

Minden jegy elkelt!

A rendezvény Házirendjét és rendezvényre vonatkozó Általános Szerződési Feltételeket itt tudod megnézni.

Hasznos információk a jegyvásárláshoz

A vásárolt jegy névre szól, de szabadon átruházhatod. Ha szeretnéd átruházni, akkor a 808NŐ Teremtő Ereje Facebook esemény oldalán posztold ki átruházási szándékodat. Ide irányítjuk a még jegyeket keresőket.

Ne hagyd, hogy a jegyről vagy a kódról másolatot, felvételt készítsenek!

Ne küldd el emailben senkinek és ne tedd ki a Facebook oldaladra a QR kód kitakarása nélkül. Visszaélés esetén nem adunk ki több jegyet, csak egyszer lehet felhasználni egy vouchert.

Freemail és Citromail e-mail címek esetén leveleink sokszor nem érkeznek meg, ezért kérjük, ha lehetséges másik e-mail címet használj!

Az eseményre történő belépés az aktuális jogszabályoknak megfelelően történik. A rendezvények látogatásának szabályai a jegyvásárlás és a rendezvény időpontja között is megváltozhatnak.

Bármilyen további kérdéssel keress minket a info@mamagesashop.hu címen.

Simple Pay fizetési rendszer

Vásárláskor az OTP Simple Pay pénzügyi szolgáltató fizetési felületére irányítunk át. Itt kell megadnod a fizetéshez szükséges információkat. A tranzakció több másodpercet is igénybe vehet. Megrendelésed akkor válik véglegessé, ha a fizetés sikeresen lezárult. Kérjük ne zárd be a böngészőt, míg az oldal vissza nem igazolja a tranzakció eredményét! Amennyiben a weboldaltól 5 percen belül nem kapsz választ a fizetés eredményéről, kérjük, ne indítsd újra a fizetést, lépj kapcsolatba velünk az info@mamagesashop címen!

Kosár
Bejelentkezés

Még nincs fiókod?